Vendégünk volt: Urbán Orsolya

2018.03.20-án tartott taggyűlésünk vendége volt Urbán Orsolya, aki török nyelvű verseket fordított le magyarra. 

Orsolya a török nyelvet Hancz Erikától tanulta. Azóta tovább fejlesztette a nyeltudását. Kérdésünkre elmondta, hogy török nyelvről magyarra tud fordítani. A magyar versek törökre fordítása sokkal nagyobb és összetettebb nyelvtudást igényel. A továbbiakban az általa lefordított versek olvashatóak.

Can Yücel 

 Yaprak dökümü

Sararıp dökülmeden önce kızaran yapraklar ki onlar 

Şan verdiler ortalığa bütün bir sonbahar 

Mevsim dönüp de yeniden yeşermeğe başlayınca rüzgar 

Çıplaklığında o atın yine onlar koşacaklar 

O çocuklar 

O yapraklar 

O şarabi eşkiyalar 

Onlar da olmasa benim gayrı kimim var?

Levélhullás

Alkonypír dicsfényétől megrészegülnek mielőtt  sárgulva 

aláhullanak,  dülöngélve egyre csak kavarognak, 

Az évszakváltás friss szelébe kapnak

Meztelen és szilajul ők vágtatnak

Gyermekek

Levelek

Tüke fattyak

Ha ők nem, nekem kik maradnak?

Gonca Özmen

AĞZINDI

Ağzındı

Çıplak duvar, mahrem kapı

Ağzındı 

Doğmamış dizeler getirip bıraktı

İklim değiştirdi otlar kendiliğinden

Gördüm ağzın yaprak kırgınlığı

Ağzındı

Yıkılan ceviz ağaçları gibi

Tüm sesleri toplayıp gitti

Ağzındı

Sokak çocuğum, eksik göğüm

Ağzındı

Ve çocuktuk hâlâ sevişirken 

(iki oyun arası)

Szád

Szád

Meztelen fal, titkos kapu volt

Szád

Hol sosemvolt versek morzsái lebegtek

Gyógyfüvek változtak az üvegház alatt

Láttam, ahogy a szádban megkeseredtek

Szád

Lehulló dióknak volt a fája

Összes hangja egy kupacban

Szád 

Volt utcagyerek, vágyott égi hon

Volt a szád

S voltunk mi, szerelembe feledkező gyermekek

(Két játszma között)

Müesser Yeniay

Kadın

Sözcüklerin

etrafındaki

kumları

süpüren

                         bir rüzgâr 

                         esiyor

Allah'ı 

çağırıyor

                         herkes

kendimi

alıp

ellerimle

                         içimden

                         dışıma

                         koyuyorum

ben 

insanın

                         az 

Allah'ın

                         bol

olduğu yerim

Asszony

Szavaid

köré

homokot

söpörve

                        egy szél

                        fúj

Isten 

szólít

                       mindenkit

Puszta kézzel

fogom

magam

                       bentről 

                       hordom

                       kifelé

én vagyok

embernek

                       kevés

Istennek

                        sok

itt a hely

Gonca Özmen

BANA BEKLET

Bana beklet yontusunu ayaklarının

Bana beklet saksında o mahcup çiçeği

Ben ki beyaz bir sayfanın sıkıntısındayım 

Yüzümde suskun ev tenhaları

Ah hanginize baksam bir bahçe dağınıklığı

Geçsem içinizden geçsem

Kederimdeki faytonun ağır aksaklığı

Bana beklet bu yara bilincini  

Ölümlü olmanın

Ben ki kuşların göç zamanıyım

Büyüttüğünüz kötülük yılanı

Ah bilmemenin geniş huzuru

Korkuyu getirdi rüzgar 

Öylece koydu aramıza

Bitir sessizi ve yeniden başla

Várass meg

Várasson meg kőszoborrá dermedt lábad

Várassanak ajkad félénk virágai

Engem, ki egy fehér papírtól is elsápad

Arcomon elhagyott házak szilánkjai

Oh, bármerre nézek is, ez a kert romos

Bárcsak kihajtanék belőled, kihajtanék

Döcögve bánat kocsiján

Várasson a bizonyosság,

A fájdalom, hogy meghalunk

Engem, ki magam vagyok madárvonulás

Te meg kígyót melengettél

Oh, tudatlanság derűje

Szél hozta a félelmet

Így költözött be közénk

Ne hallgass, kezd el megint

Gonca Özmen

ARDINDAN

Gökyüzü devam ediyor 

Bunu omuzlarından anlıyorum

Sen dağınıklık diyorsun

Ben dalgınlık diyorum ona

Sen nehirleri seviyorsun delice 

Ben bir derenin yıkıklığını

Sen başıboşluğunu insanın 

Öteki berikiyi ben 

Kapı ardına bırakılanı

Sen denize giriyorsun 

Ben kıskanıyorum tüm suları 

Tüm suları topluyorum ayaklarının dibinde

Ayaklarının dibinde sonsuzu arıyorum

Uzak devam ediyor

Bunu omuzlarından anlıyorum 

Kim kimin ardından su döküyor şimdi 

Ben suyun yarasına bakıyorum

Utánad

Az égbolt határtalan

Ezt a vállaidról vizsgálom

Te azt mondod nincs rendbe’

Én azt, hogy rendszertelen

Te őrülten folyókat szeretsz

Én egy szurdok omladozását

Te a bohém szabadokat

Egyik a másikát, én meg

A kapu mögött maradókat

Te besétálsz a tengerbe

Én irigyelve minden vizet 

Minden vizet a lábad nyomából gyűjtök

A lábad nyomából a végtelent kutatom

A távolság határtalan

Ezt a vállaidról vizslatom

Ki  kinek után most vizet önt

Nekem a víz fájdalom

Gonca Özmen

SANKİ YOKUM

                                                                                                                      

Beni böyle uzun sev
Gölü delirt
Tutuştur suyun kanını

Gitmeni yalanlayan kuşlar bul

Bir küflü yorgunluk, zamansız bir deniz
Kaldı gecenin avuçlarında

Hem varım sanki yokum

Beni böyle ıslak sev
Gizimi dağıt

Kuşlar demiştik kuşlar

Kal öyle
Öyle rüzgarlı 

Ahşap bir kapı açılıyorum sana

Szinte nem vagyok

Így szeress távolról

Kergess nyirkos őrületbe

Lobbanjon be véred

Hozz madarat, hogy cáfolja elmenésed

Nedves kimerültség maradt az időtlen tenger

Az éjszaka tenyerén

Voltaképp vagyok és mégsem

Így szeress ködösen

Rebbentsd ki titkomat

                                                                                                                                                

Madarak mondtuk madarak

Maradj még ilyen

Ilyen szellő-szerű

Nyitok neked egy kaput